1941. április 12-én a fiatal magyar ejtőernyős csapatnem fennállásának addigi legnagyobb kihívása elé nézett. A pápai ejtőernyősök egy 100 fős harccsoportját, vitéz Bertalan Árpád ejtőernyős őrnagy vezetésével kijelölték a Jugoszláv Királyság területén található Ferenc-csatorna szenttamási hídjának birtokba vételére, ezzel elősegítve a Magyar Királyi Honvédség gyorscsapatainak délvidéki bevonulását.
A válogatott önkéntesekből álló ejtőernyős zászlóalj száz katonája a veszprém-jutaspusztai repülőtérről indult bevetésre négy darab olasz Savoia-Marchetti SM.75 szállítógéppel, a vezérgépen a bevetést megfigyelőként követő Bertalan őrnaggyal, aki I. világháborús fronttapasztalatai okán az alakulat egyetlen harcedzett tagja volt. A repülőgép műszaki meghibásodás folytán felszállás után visszazuhant, a benne lévő lőszer és üzemanyag pedig lángoló pokollá változtatta a roncs közvetlen környezetét, így lehetetlenné téve a bent rekedt ejtőernyősök megmentését. A bénító tragédia ellenére a túlélők Kiss Zoltán ejtőernyős főhadnagy vezetésével engedélyt kértek és kaptak a bevetés folytatására, így az ejtőernyős harccsoport csökkentett létszámban, a tervezettnél később, mégis bevetésre került.
A magyar ejtőernyősök az előrenyomuló gyorscsapatokkal egyesülve, gépkocsizó gyalogságként harcolva érték el és biztosították a célul kitűzött szenttamási hidat, Kiss főhadnagy vezetésével, teljes felszerelésben átúszva a Ferenc-csatornát is. Az ejtőernyősök azonban nagy árat fizettek feladatuk teljesítéséért. 21 ejtőernyős katona, köztük az alakulat parancsnoka veszett oda a veszprémi lángtengerben, valamint az ejtőernyősöket szállító repülőgép pilótája és másodpilótája is hősi halált halt. Ezzel a Magyar Királyi 1. „Vitéz Bertalan Árpád” Honvéd Ejtőernyős Zászlóalj lett a délvidéki harcok során legmagasabb veszteséget elszenvedő alakulat, mely minden nehézség ellenére végül végrehajtotta kijelölt feladatát, tűzön-vízen át.
Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Kiss Dávid)