A Hősök Napján Kéthelyen emlékezett a helyi Önkormányzat, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége és Kiss Zoltán családja a II. világháborúban hősi halált halt ejtőernyősök sírjainál.
1944 decemberében a zalai olajmezők felé gyorsan előre törő, túlerőben lévő ellenséges erők feltartoztatására a Szent László hadosztály gerincét képező 1. ejtőernyős ezred I. zászlóalját is a térségbe vezényelték. Kiss Zoltán százados parancsnoksága alatt véres csatát vívtak a környék megtartásáért az ejtőernyősök, a harcokban a zászlóalj állományának 40 százalékát elvesztette. Kéthelyen a katolikus temetőben 47 ejtőernyős katona alussza örök álmát.
A MEBSZ 1991-es megalakulásakor elsődleges céljául tűzte ki a hősi halott ejtőernyősök emlékének ápolását így 1992-ben szép sírkert került kialakításra az ejtőernyős katonák nyugvóhelye fölé. Minden sírra kopjafa került, két emlékoszlop közé egy pihenőpad is elhelyezésre került. Két évvel később 1994-ben emléktáblát is állítottak egykori bajtársaik emlékére a harcok még élő túlélői, melyre felkerült az ejtőernyős jelvény kisplasztikája is, amely a bajtársi összetartozást szimbolizálja.
Kéthelyen példa értékűen ápolják az elesettek emlékét, minden évben a Magyar Hősök Emlékünnepe azaz a Hősök napja emlékmisével kezdődik a templomban, majd a katolikus temetőben lévő emlékhelyen a sírokhoz zarándokol a falu apraja és nagyja.
A Megemlékezésen minden évben fejet hajt a harcokat irányító Kiss Zoltán százados családja.
A Kéthelyi Asszonykórus régi katonadalokkal, a Kéthelyi Általános Iskola diákjai és a Kéthelyi Integrált Szociális otthon lakói versekkel, Molnár Balázs polgármester úr pedig emlékbeszéddel emlékezett meg az elesettekről megható ünnepség keretében, amely koszorúzással záródott.
A rendezvény zökkenőmentes, pontos lebonyolítása nem lenne lehetséges Molnár Balázs polgármester Úr támogatása és Oltiné Maczkó Nikolett lelkiismeretes szervező munkája nélkül melyet már hosszú évek óta végeznek. A fotókat Tóth Imre készítette.
A Kéthelyen súlyosan megsebesült ejtőernyősöket a harcok alatt Keszthelyen a kastélyban létesített hadikorházba szállították át, ahol sajnos már többeken nem lehetett segíteni, így a két fejlővést szenvedett ejtőernyős tiszten Ajtay Ferenc és Juhász Andor főhadnagyokon sem, akiket Keszthelyen a Szent Miklós temetőben temettek el több katonájukkal együtt. Így minden évben a MEBSZ küldöttsége ott is fejet hajt az ejtőernyős hősi halottak sírjainál.
Csata a szülőfalumért – Kéthely, 1944.- ifj. vitéz Farkas László visszaemlékezése
Megpróbálom leírni, hogy milyen volt végig élni 9 éves koromban a körülöttem tomboló csatát. A Szent László hadosztály 1/I zászlóalja kemény harcban visszaverte a harmadik Ukrán hadsereg előre nyomuló egységeit… Ha lett volna naplóm 8 éves koromban, így írtam volna az eseményekről.
December 5.
Napok óta halljuk az ágyúdörgést, és várjuk az oroszokat, hogy elfoglaljanak bennünket. Nekem ez nagyon izgalmas. Sokat hallottunk arról, hogy mi történik, amikor a ruszkik elfoglalnak egy falut. Az asszonyok (édesanyám, a Cuni nagynéném, aki ide jött Balatonberényből, hogy mi ne legyünk egyedül, és Mariska a cselédlányunk) nagyon reszketnek, hogy a ruszkik megerőszakolják őket. Ráadásul Béla nagybátyám, aki fel van mentve és civilben van, a padláson rejtőzködik már három napja, nehogy szökevényként felakasszák a menekülő németek. A zsaluk az ablakokon be vannak zárva, a függönyök összehúzva, az ajtók bezárva. A társalgóban ülünk egész nap félhomályban, és hallhatjuk a közeledő front halálos muzsikáját. Egyre közelebb jön az ágyú és a kézifegyverdörgés. Ahogy a függönyrésen kinézek, látok szürke alakokat sietve szaladni Baglas (nyugat) felé. Egyelőre ezek a katonák nem állnak meg. Édesanyám gyorsan visszaránt az ablaktól, és lekever egy fülest. Attól fél, hogy esetleg észrevesznek, és rám lőnek. Az idő lassan múlik, de végre esteledik. Az ágyú- és fegyverdörgés lassan távolodik. Egyszer csak a főajtónál kopognak. Édesanyám kinyitja az ajtót. Egy magas orosz tiszt áll ott, géppisztoly a mellén keresztben. Mögötte egy alacsony mongol, szintén teljes fegyverzetben.
-Ponyemaj porruszki? – mondja.
Mikor anyám nem válaszol, kérdezi németül:
-Sprechenzi dajcs?
Anyám és Cuni néni beszélnek németül, és mondják:
-Ja.
Azt magyarázza el németül, hogy később visszajönnek, mert itt fognak aludni az éjjel. Most már biztosak vagyunk benne, hogy az oroszok elfoglaltak bennünket. Nagy a rémület az asszonyok között. Béla nagybátyám lejön a padlásról, és próbálja megnyugtatni őket. Én alig várom, hogy a ruszkik visszajöjjenek, és megnézhessem a fegyvereiket. Most látok először egy PPSH 41 dobtáras géppisztolyt.
A mi házunk, a kántor ház a parókia mellett, az egyik legnagyobb a faluban, és a központi Hősök terére néz. Valószínű azért határozta el a ruszki tiszt, hogy ott alszanak. Az idő lassan múlik. Nemsokára megint kopognak az ajtón. Megérkeznek a ruszkik. Nagyon fáradtak lehettek, mert mindjárt elfoglalják a két díványt és ledűlnek. Mielőtt elaludtak volna, a tiszt azt mondja az anyáméknak, hogy ők az első vonali támadó egységekhez tartoztak, és ne féljünk tőlük. Minket átküldenek a másik szobába, és lefekszenek a díványra, csak a csizmájukat húzzák le. A géppisztolyukat a falhoz támasztják. Sikerül jól megnéznem. A pisztolyát viszont nem veszi le. Talán annyira nem bíznak meg bennünk. Mi a hálószobánkban lefekszünk, én elalszom, de a felnőttek fent vannak egész éjjel….
December 8.
Arra ébredünk, hogy a fegyverek dörgése egyre jobban erősödik. Nem tudjuk, mi történik. Lehetséges, hogy ellentámadás kezdődik. Délután már olyan a zaj, mintha a kertben lövöldöznének. Mi a besötétített társalgóban lapulunk. Repülő zúg, majd egy stuka visít. Nagy robbanás. A házunk megremeg, ablakok törnek be. A repülő elmegy. Mi teljes rémületben vagyunk, de nem merünk kinézni sem. Végre én átszökök az első szobába, és kinézek a függöny mögül. Hatalmas bomba kráter van a házunk előtt. Nagy szerencsénk volt, hogy nem a házunkat találta el. Látok egy ruszki katonát szaladni vissza, kelet (a Nagyberek) felé. Lassan sötétedik. Valaki kopog az ajtón. Anyám odamerészkedik, nehogy betörjék, és kinyitja. Katonák állnak ott, és magyarul szólalnak meg. Furcsa, mert posztóujjú bőrkabát van rajtuk és bilgeri csizma. Géppisztoly a fegyverük. Ilyen katonákat még soha nem láttunk.
Azt mondja az altiszt, hogy ők ejtőernyősök. Mindegy. A ruszkikat visszaverték pillanatnyilag. Egy sebesült fiút hoztak, és segítséget kérnek. Anyám rögtön rohan a konyhába vizet forralni. A katonának láblövése van. Le kell vágni a csizmát róla, hogy a sebhez jussanak. Az altiszt intézi a dolgokat, a többiek mennek tovább. A harc folyik tovább a faluban. Az őrmester mondja, hogy kemény csata folyik az állomásnál, a Sári Pusztai Hunyady-kastély körül az erdőben, a falu végén Marcali felé, és sok a sebesült.
Anyámék hoznak lavórt, és tisztítják a fiú sebét. Szerencséje van. A golyó nem csontot ért, csak a vádlija van átlőve. Nagyon kemény a fiú. Semmi jajgatás, csak néhány grimasz, amikor kezelik. Közben én megvizsgálom a géppisztolyt. Ez a második, amit közelről megnézhetek az utolsó pár napban. Jön egy másik ejtőernyős, és az altisztek ketten támogatva megköszönik a segítséget, és elmennek. A lövöldözés és a robbanások lassan elcsendesednek. Úgy látszik anyáméknak megint egy álmatlan éjszakájuk lesz.
December 9.
Reggel korán sok zajt és beszélgetést hallunk a plébániai oldalról. Sajnos arra felé nincs ablak, csak egy szellőző rés a vécében. Amikor felmászok a vécére, onnan látom, hogy aknavetőket szerelnek össze az udvarban a plébánia épülete mögött. Hamarosan halljuk az aknavetők dörgését. A csata tovább folyik a faluért. Nemsokára megint hoznak sebesülteket elsősegélyre, de már szanitéc is jön velük. Az asszonyok főznek, és segítenek kötözni. Áll a csata. A ruszkikat visszaszorították a Hunyady-kastélyig és az állomásig, de ott még mindig heves csaták folynak. Még több sebesülteket hoznak.
December 10 – 18.
A nehéz csaták lelassulnak. A ruszkikat visszaverték a Nagyárok keleti oldalára. Persze majdnem minden nap támadnak, de az ejtőernyősök mindig visszaverik őket. Már kevesebb sebesült jön. A katonák be- bejönnek, enni. A 16 éves csinos unokanővérem zongorázva szórakoztatja őket. Nekem sikerül megvizsgálni az aknavetőket is.
December 18.
Megint fellángolt a csata. A ruszkik támadnak, elég nagyban. A huszárok, akiknek a Hunyady- kastélyt kellett volna tartania, megfutamodtak. Az ejtőernyősöknek kell beugrani a résbe, és közelharcban visszafoglalják a kastélyt. Jönnek megint a sebesültek. Halljuk azt is, hogy hamarosan visszavonják őket, és németek jönnek helyükbe.
December 20.
Úgy látszik a ruszkiknak elegük volt a veszteségből, és a front elcsendesedik. A felnőttek elhatározzák, hogy mi is elmegyünk Balatonberénybe, hogy az egész család biztonságosabb helyen legyen.
December 21.
Az ejtőernyősök le vannak váltva. Mi velük megyünk Berénybe, ők mennek tovább Keszthelyre. Ez az egész esemény nekem nagyon nagy élményem volt, amíg élek, nem fogom elfelejteni.
ifj. vitéz Farkas László
(Kanada)