Kiss Zoltán egy mai katona szemével
Kiss Zoltán ejtőernyős százados (p.alez.) élete a XX. század hivatásos magyar katonatisztjeinek méltatlanul tragikus történetei közé tartozik. Egész életét a haza szolgálatának és katonai hivatásának szentelte. A katonai középiskola után a Magyar Királyi Ludovika Akadémián végzett 1937-ben gyalogos tisztként. Vállalkozó kedvét és elszántságát bizonyítja, hogy a sportokban is jártas, művelt fiatal hadnagy egy év csapatszolgálat után az első önkéntesek egyikeként csatlakozott a Szombathelyen megalakuló ejtőernyős kiképző kerethez, így a későbbi ejtőernyős alakulat egyik legtapasztaltabb ejtőernyős tisztjévé vált, aki az ejtőernyős kiképzés szakértője is lett.
Kiemelkedő emberi és katonai képességét bizonyítja, hogy amikor 1941. április 12-én a veszprém-jutasi tragédiában több katonáját és parancsnokát – v. Bertalan Árpád őrnagyot – elveszítette a délvidéki bevetésre induló pápai ejtőernyős századharccsoport, ő átvette a parancsnokságot, újra szervezte az alegységet, lelket öntött katonáiba és pár órával a mindenkit megrázó tragédia után éles bevetésre vezette őket.
Az általa vezetett ejtőernyős kötelék az esti szürkületben, rossz helyen végrehajott dobás ellenére is eredményesen kivette részét az eredeti célként kijelölt szenttamási híd elfoglalásából. Az elkövetkező napokban a század résztvett az újvidéki harcokban, ahol Kiss főhadnagy egyik sebesült katonáját személyesen mentette ki az ellenséges tűzből. Vezetésével az ejtőernyősök becsülettel helytálltak és mindössze két fő veszteséggel térhettek vissza Pápára.
Szintén kötelességtudatát bizonyítja, hogy 1942 őszén további harctéri tapasztalatszerzésre ment a Don-kanyarba, ahol az 1.pc.ho. alárendeltségében harcolt század-, majd zászlóaljparancsnokként a novemberben bekövetkező sebesüléséig.
Ejtőernyős és harci tapasztalatait az elkövetkező másfél évben századparancsnokként és tisztesképző tanfolyam parancsnokaként kamatoztatta. 1944 ősze ismét az arcvonalban találta, ahol véres harcokban a pápai ejtőernyősökből szervezett egyik századharccsoport élén napokig harcolt a harckocsikkal Nagyváradot támadó szovjet csapatokkal szemben. Innen a tiszafüredi hídfőbe vezénylik maradék alegységével, ahol utóvédként súlyos harcokban biztosították a visszavonuló magyar 1.HDS Kárpátokból történő visszavonulását. Egy rövid pápai feltöltés után Kiss százados már, mint zászlóaljparancsnok vezette katonáit újabb súlyos harcba a dunántúli Kéthelynél, ahol három hétig tartották fel a túlerőben lévő szovjet csapatokat. 1945 januárban már a Garam menti súlyos harcokban találjuk, ahol szovjet hadifogságba esett.
Megjárta a ceglédi és jászberényi hadifogolytáborokat, majd 1945 májusában jelentkezett az új Demokratikus Honvédséghez, de a korábbi hadi tettei miatt hamarosan B-listázták és elbocsátották a katonai szolgálatból. Csaknem három évig fizikai munkából tartotta el Pápán feleségét és három gyermekét, mert más munkát nem kapott. A megaláztatás ellenére 1948-ban vállalta, hogy több volt pápai bajtársával együtt segít felállítani Szolnokon az új ejtőernyős fegyvernemet, ahol hamarosan sikerült is század-szintű köteléket megszervezniük. Az új vezetés azonban nem bocsátotta meg neki múltját és ezért 1951 nyarán letartóztatták, majd 1952. 04.10-én koholt vádak alapján kivégezték.
A súlyos és nem egyszer kilátástalan harcokban tanúsított parancsnoki helytállása, katonáiról való folyamatos gondoskodása, személyes példamutatása, elkötelezettsége a magyar ejtőernyőzés iránt és családja iránti kötelességtudata egy olyan személyt állít elénk, aki méltán lehet példaképe a ma katonáinak.
Dr. Lippai Péter dandártábornok,
a Magyar Honvédség Parancsnoksága
Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke